Csongrád város a Közép-Tisza vidékén a Hármas-Körös torkolatával szemben található.
Címere: álló, csücskös talpú pajzs kék mezejében lebegő vörös szívből három ágra bomló rózsatő növekszik, minden ágán levelekkel (2-3-2) és nyíló virággal. A három rózsa közül egy jobbra hajlik el, egy balra, a középső a cölöp helyén virul, s ezen jobbra forduló, jobbra néző ezüst galamb (gerle) áll. A pajzs felső élén arany falkorona helyezkedik el ötormú védőpárkányzattal. A vörös-arany foszlányok mindkét oldalon növényi ornamenseket (akantusz leveleket) mintáznak. E címerpajzs ábrájának előképe a város 1738-ban készíttetett pecsétjének vésetén jelent meg, s ezt használták 1849-ig, illetve 1903 és 1949 között, mai megjelenési formájában pedig 1990 óta.

A kék mező a város folyóit idézi, utal ősi rév voltára, a hajdani halászatra, pákászatra, népi ipar (nád- és sásfelhasználás).
A szív a belőle fakadó rózsákkal nagyon régi jelkép, néphagyományainkban (sőt korai nyelvemlékeinkben is) gyakorta megjelenik, mint a szeretet, a szerelem, az összetartozás, a másokért aggódók és áldozatot vállalók szimbóluma. Illő ez a csongrádi emberekre: olyan emlékek bizonyítják, mint a Gedehalom “avar Rómeó és Júlia” sírja, a helyreállítás szabadságküzdelmeinkben.
A viruló rózsatő kifejezi egyrészt a település folyamatos lakottságát a neolitikumtól napjainkig, másrészt azt, hogy bármilyen pusztulás is érte, mindig újjáéledt s töretlen életigenléssel felvirágzott, de jelképezi az Istenért, a Hazáért, a királyért magát feláldozó népet is.
A hét rózsalevél emléket állít a honfoglaló ősöknek, közöttük Ond vezérnek is, akinek fia Ete, sok szlávot összegyűjtve itt – Anonymus szerint – “igen erős földvárat építtetett, melyet a szlávok a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek”.
A galamb a család, a tágabb közösség, és a belőle fakadó bőség jelképe is, s mert a pajzs eleje felé tekint -, a jövőben való bizakodást is fémjelezheti. Noé galambja – a biblikus hagyomány szerint – a megbékélés, a béke iránti hajlandóság és a tisztességes emberek együvé tartozásának példája.
Az ötormú falkorona kifejezi, hogy Szent István várat és vármegye székhelyet hozott itt létre, amely a tatárjárásig fennállt, majd a település a szegedi vár birtokaként szerepelt, később nagybirtokosok kezére került. (Birtokolt itt a Hunyadi család is 1456-tól, ezért egyesek feltételezik, hogy az 1738 évi pecsét téves -, eredetileg holló lehetett benne galamb helyett.) A török időkben a szegedi, majd a szolnoki szandzsákhoz tartozó nahije (székhely) volt, 1686 után mezőváros lett.
A vörös foszlányok egyrészt a néphagyományok ápolását vetítik elénk (ami a címerkép is érzékeltet), másrészt a jóminőségű csongrádi vörösbor nemes “cégérei”, utalnak a borünnepekre, a Szent Vince a “vincellérek védőszentje” kultuszára is.
Az arany foszlányok a gazdag termőföldet, a szorgos munkálkodást idézik fel.
Csongrád címere a hagyományokból való építkezésnek szép és követendő példája, ezáltal a mai kor emberének is aktuális mondanivalók hordozója.